Az elmúlt egy hónap

2011 január 1. | Szerző: manyeszka |

 Az elmúlt egy hónapban sok minden történt. A leglényegesebb az, hogy az említett férfiúval újra megpróbáltuk. Minden szépen és jól indult, kedves volt, figyelmes. Aztán ez valahogy olyan magabiztosságba csapott át, hogy a vészcsengő kezdett a kis fejembe rendesen sivítani, de természetesen nem hallgattam rá. Mindig csak róla szólt a történet, hogy neki milyen nehéz, és mennyire hiányzik a gyerek, hogy mennyi gondja van. Amit én mondtam az el sem jutott az agyáig.

Engem közben megoperáltak és bármennyire szerettem volna, hogy ott legyen mellettem, ezt valahogy nem nagyon éreztem, nem baj, gondoltam, hagyjuk,hogy a dolgok menjenek a maguk útján, az nem lehet, hogy már megint ugyanabba a folyóba lépek. Márpedig beleléptem, de rendesen… hogy én semmiből sem tanulok…. őrület. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy megint én vagyok az erős, én gondoskodom, holott nekem kellene a segítség és rólam kellene gondoskodni. Teltek a napok, szerelemesnek hangzó üzenetek, telefonbeszélgetések, forró csókok és ölelések, de valahogy ott motoszkált bennem a kisördög, hogy valami nem kerek. A karácsony előtti napok boldog várakozásban teltek, talán ez volt a legszebb időszak. A szenteste, mondjuk elég jó volt, de akkor is csak a saját bánatával volt elfoglalva, amikor pedig másnap elment üresnek és nem boldognak éreztem magam. Itt már nagyon berregett az a bizonyos figyelmeztető jel. De nekem még ez sem volt elég. Megbeszéltük, hogy együtt töltjük az óév utolsó két napját. Ebből az lett, hogy ő 30-án estig dolgozott, én meg vártam rá, aztán 31-én is elment dolgozni és én újra csak vártam. Majd megint előjött az a gondolat a maradék agyamban, hogy mi a francot keresek én ott nála. Házvezetőnő otthon is lehetek, nem olyan nagy lumen ő, hogy mindent eltűrjek. Fogtam magam és 31-én délben összeszedtem a motyóimat és eljöttem.
Úgy éreztem magam, mintha egy kalitkából szabadultam volna ki. Aznap még lelkiismeret furdalásom volt. Két rövid telefonbeszélgetés azonban már körvonalazta azt, ami mára már megérett bennem…. bizony ennek a pasinak olyan nagy ívben kell röpülnie, amilyen nagy ívben csak lehet.

Ma beszéltünk telefonon, tulajdonképpen ez is csak dobott még egy-két lapáttal a dolgokon, úgyhogy nem elegánsan,de e-mailben leírtam neki, hogy mit is gondolok és miért is nem vagyunk mi jó páros. Eme nem elegáns formáját a dolgok lezárására azért választottam, mert amit mondok meg sem ragad a fejében, így meg van esély rá, hogy ha többször elolvassa, talán megérti. Mindenesetre utolsó beszélgetésünk alkalmával szóltam neki, hogy olvassa el az üzeneteit, mert fontos közlendőm van, erre ő rögtön azt mondta, hogy nem szeret és nem is alakult ki benne semmi irányomba, pedig még azt sem mondtam akkor, hogy miről szól a mail. Persze legjobb védekezés a támadás, de most írásban van az amit gondolok, ez tudatos volt.

A fejleményeket még várom, mert ma nincs internet közelben. Majd meglátjuk….